A 2008-ban alakult BlueBirds Band 2012-ben egy kicsit megfiatalodott. Szabó Gergővel kiegészülve kezdtük az új évet, akinek az elképzelései találkoztak a banda régi - Deák Imre, Libis Attila, Zsoldos Ákos - tagjainak ötleteivel. Így végre megszólalhatnak azok a dalok, amik évek óta tervben voltak, ám nem készülhettek el.
A zenekar fő irányvonala a country. Ebből a műfajból érkeztek alapvetően a zenekar tagjai, ebben a műfajban zenélnek - az igen fiatal Gergő kivételével - lassan 20-25 éve. Évek óta szerepelünk a különböző hazai és külföldi country fesztiválokon, szórakoztatjuk az itthoni és határon túli country, esetleg linedance kedvelő közönséget. Rengeteg country-western hangulatú céges rendezvényen vettünk részt, nagy sikerrel.
Természetesen, a zenekar igyekszik minden műfajban megállni a helyét, így a tánczenés programban helyet kapnak a Beatles-ek, Elvisek, Claptonok és mind a nagyok. Az igényesebb zenét kedvelő fiatalok igényét is szeretnénk idén kielégíteni egy Michael Bublé és John Mayer blokkal. Ezen kívül nem hanyagoljuk el az oly régóta játszott, ám mostanában elhanyagolt ír kedvenceket sem.
Megújult erővel tanuljuk az új nótákat, végre úgy, ahogy azt szeretnénk, távol az itthon annyira kedvelt vendéglátós műfajtól. Reméljük, sokak igényét kielégítve. A repertoár bővül, az időtálló nóták maradnak, az elcsépeltek pedig repülnek.
Sok szeretettel várunk mindenkit a bulikba:
BlueBirds Band
A ZENEKAR










